A hiperbár oxgiénterápia alkamazása és élettani hatásai
Bevezetés
A hiperbár oxigén terápia régóta ismert és használt kezelési forma, egyre inkább széleskörűen alkalmazott mind a humán-, mind az állatgyógyászatban egyaránt. Múltja egészen 1662-ig nyúlik vissza, mikor Hensaw, brit orvos először használt sűrített levegőt kezelési célzattal. Innen hosszú út vezetett a mai modern kamrák kialakításáig. Szerte a világban épültek ilyenfajta berendezések és ahogyan a tudomány fejlődött, nyerték el mostani formájukat. Az első jelentős orvosi eredmények emberi vonatkozásban 1937-ben születtek, Behnke és Shaw hiberbár oxigén segítségével kezeltek sikeresen dekompressziós betegséget. Azóta felhasználási területe egyre bővül(Edwards, 2010a).
A terápia alkalmazhatósága természetesen fizika alapokon nyugszik. Három fő törvényre támaszkodva érthetjük meg, hogyan változnak a gázok bizonyos tulajdonságai nyomás és térfogatváltozás bekövetkeztekor. Az első törvény Henry nevéhez fűződik, leírja, hogyan befolyásolja a gáz nyomása, annak a szövetben vagy folyadékban lévő koncentrációját. A nyomás emelésével a gázok oldhatósága nő. A terápia során alkalmazott legfontosabb gázok-széndioxid, oxigén és nitrogén-oldódási koefficiensei eltérőek, ez a szám tétel egyik paramétre, minél nagyobb érték annál jobban oldódik a gáz. Jelen esetben a széndioxidé a legmagasabb. Emellett a diffúzió sem elhanyagolható, fontosságát Fick törvénye szemlélteti, kimondja, hogy a gázáramlás egyenlő a diffúziós állandó és a membrán vagy szövet két oldalán mérhető nyomásváltozás szorzatával. A partiális nyomást kétféleképpen növelhetjük, vagy az adott gáz, jelen esetben oxigén, frakcióját, vagy az atmoszférikus nyomást emeljük meg. Így oxigénnel dúsított levegő hiperbár körülmények között növeli az oxigén gradiensét, valamint szélesebb területen terjed szét a gáz a szövetben. Ez különösen akkor fontos, ha az adott terület gyulladásban van, vagy valamilyen hatás miatt gátolt a vérellátás, legyen szó hemolítikus anémiáról vagy bármilyen fertőzésről, amely emeli a szövetek oxigénigényét. Tehát a terápia célja, hogy biztosítsa a sejtek megfelelő oxigén felvételét, amikor az valamilyen betegségből kifolyólag gátolt. A harmadik alapkő Boyle törvénye, mely arról szól hogyan változik a gáz térfogata a nyomás változáskor. Ha a nyomás megduplázódik a gáz mennyisége a felére csökken, fordított esetben, ha a gáz mennyisége megduplázódik a nyomás fog a felére csökkenni. A fent említett törvényeknek értelmében, tehát terápiásan növelhető a plazmában az oldott oxigén mennyisége, emelve ezzel a sejtlégzés hatékonyságát. (Edwards, 2010a)
Napjainkban három kamra típus használata jellemző. A humán gyógyászatban a nagy nyomású több férőhelyes (1.kép), valamint az egy férőhelyes kamrák (2.kép) a gyakoriak. Előbbi egyszerre több beteg befogadására képes, még utóbbit egyszerre csak egy ember tudja használni. A kisállatgyógyászatban egy férőhelyes kamrákat használnak. A magas nyomású kamrák 2-2,5 atmoszféra nyomású tartományban működnek. A modernebb alacsony nyomású berendezések 1,2-1,3 értékekkel dolgoznak. Praktikus összecsukható, hordozható tárgyak. Otthon is használhatóak sebészeti beavatkozást kísérő posztoperatív kezelésekre. (Edwards, 2010a).
|
