Az olvasás és a metakogníció kapcsolata

Tartalom

Az alábbi tanulmányban a metakogníciót és annak az olvasással való kapcsolatát szeretnénk érthetően összegezni, a szakirodalom segítségével. Hogy megértsük, hogy miről is van szó, első lépésben definiálnunk kell, hogy mi is az a metakogníció?

A metakognícióról általánosságban

A metakogníciót a kognitív képességek kutatása során vizsgálták a kutatók és ma már egyre nagyobb szerepet kap a tudatosság vizsgálata során. Úttörőnek számít a témában John Flavell, (1979) aki kétféle értelmezést is adott a fogalomra.

Az első értelmezés szerint a metakogníció olyan készség, ami a kognitív tudás, vagyis a tudatosság működtetését és eredményességét segíti elő, úgymint észlelés, megértés és emlékezés.

Flavell másik értelmezése szerint a metakogníció a tudatos működésnek szab egy bizonyos kontrollt és az összes olyan tevékenység idetartozik, melyeket az egyén a problémamegoldások során alkalmaz. A problémamegoldásnál megfigyelhető a probléma megoldására tett kísérlet, a lépések megtervezése és az eredményesség felülvizsgálata is.

Későbbi kutatásai során Flavell (1981) a metakogníciót további három csoportra osztotta, úgymint a metakognitív tudás, a metakognitív élmény és a metakognitív stratégia.

A metakognitív tudás azt a tudásfajtát foglalja magába, melyek befolyásolják a kognitív folyamatok eredményeit. Ezen belül elkülöníthetjük a személyt, a feladatot és a stratégiát. A személy kategória tartalmazza önmagunk és mások metakognitív folyamatainak az ismeretét. A feladat kategória tartalmaz minden olyan ismeretet, mely az adott feladatról az egyén rendelkezésére áll, hogy milyen metakognitív képességek szükségesek az adott feladathoz. Végül a stratégia kategória során azt a megfelelő lépéssort választjuk ki, mely az adott probléma megoldása közben számunkra a legkedvezőbb lehet.

Ezen kívül Flavell (1981) a metakognitív tudást úgy is három csoportra osztotta, mint procedurális, deklaratív és feltételes tudás. „A procedurális tudás mondja meg, hogy hogyan alkalmazzuk a stratégiákat, a deklaratív tudás az egyén és a stratégiák ismerete, és a feltételes tudás tartalmazza azt, hogy mikor és milyen körülmények között alkalmazzuk a stratégiákat.” (Tarkó Klára, 1999)

A metakognitív élményeket az olvasás kapcsán vizsgálhatjuk az olvasás megkezdése előtt, alatt és utána is, azonban fontos megjegyezni, hogy ez az élmény legtöbbször csak akkor jelenik meg, mikor a kognitív feldolgozás kudarcot vall és szükség van az olvasott szöveg, fogalom átgondolására (Ruddell és Ruddell, 1994).

Metakognitív stratégiák az olvasás tanításában

A metakognitív stratégiákat fejleszteni lehet, sőt szükséges is, főleg fiatal korban, különben a későbbi metakognitív tudás alacsonyabb mértékű lesz, ami az olvasásra, a szövegértésre is kihathat. Ezért az iskolákban a tanárok felelőssége nagy, hiszen az ő dolguk, hogy ezeket a stratégiákat megtanítsák a tanulóknak, először demonstrálva azokat, majd hagyniuk kell, hogy a diákok fokozatosan átvegyék és tudat alatt is magukba építsék a különböző stratégiákat.

Brown (1981) háromfajta olyan tanítási módszert fogalmazott meg, melyek a metakognitív stratégiák fejlesztésére szolgálnak.

Ezek közül első a vak tréning, mely során a tanárok úgy adják át az adott stratégiát a diákoknak, hogy annak jelentőségét nem magyarázzák. Így a stratégia bár rögzül, a tréning hasznossága mégis kétséges, hiszen a diákok csupán azt tanulják meg, hogy adott problémáknál milyen folyamatok során haladjanak előre, de nem látják át, hogy pontosan miért is az adott stratégia a legmegfelelőbb, ami később, másfajta problémák megoldásánál már problémát jelenthet.

Ezért ennél jóval hasznosabb az informált tréning, mely során a tanulók nem csupán elsajátítanak egy adott stratégiát, hanem annak értelmét és hasznosságát is megtanulják.

A harmadik tanítási módszer az önkontroll tréning, mely során a diákok megtanulják az adott problémához a legmegfelelőbb stratégia önálló kiválasztását, majd annak ellenőrzését és értékelését.

A három tréning lépcsőzetes felépítése során az egyén folyamatosan és szakaszosan juthat azokhoz a készségekhez, melyek a megfelelő szintű metakognitív tudás elsajátításához szükségesek.

Az olvasás kapcsán is különböző stratégiákat különíthetünk el, melyek közül a két alapvető stratégia a felületes olvasás és az elmélyedés.

A felületes olvasás során csupán a szöveg memorizálása a cél, ezt a stratégiát általában a gyengébb olvasók alkalmazzák. Ebben az esetben az olvasó a szövegértési feladatoknál gyengébben teljesít, mivel nem látja át az egész szöveget, nem lát bele annak összefüggéseibe.

Ezért előnyösebb a mély megközelítés, mely a rutinosabb olvasóknál figyelhető meg. Ezen stratégia során nem csupán a szöveg közvetlen tartalmát tudják értelmezni, hanem a szöveg témái közti összefüggést is meglátják így a szövegértési feladatok során is jobban teljesítenek ezek az olvasók.

Az olvasás, mint folyamat

Maga az olvasás folyamata két részre különíthető el: a dekódolásra és a szövegértésre. A dekódolás legfontosabb eleme az, hogy az egyén az adott szöveget, azon belül az adott szót fonémákra tudja-e bontani. Fonémának nevezzük a hangok elemi egységét, melyeknek jelentés megkülönböztető szerepük van. A fonematikus tudatosságot Harris és Hodges (1995) vizsgálta.

Abban vita van a tudósok között, hogy a fonémákra való bontás vajon előfeltétele az olvasásnak, vagy az olvasás elsajátítása során alakul ki? A kicsi gyerekek a szavakat már szótagokra tudják bontani, azonban a fonémákra való bontás képességének megjelenése csak hét éves kor körül alakul ki. Minél hamarabb alakul ki a fonematikus tudatosság, annál hamarabb lesz képes a gyerek megfelelő olvasási képességeket elsajátítani.

A fonematikus tudatosság vizsgálatára különböző feladatok szolgálnak. A szegmentációs feladatok azt kutatják, hogy a gyerek képes-e egyáltalán a szavakat a fonémák szintjéig lebontani. A manipulációs feladatok során a szavak fonémáinak megcserélését várják el a problémamegoldótól. Ezen feladatokhoz sorolható a mondókák tanítása, mely játékos módon segíti elő a gyerekek későbbi olvasási képességének elsajátítását. Maclean, Bradley és Bryant (1987) bizonyították, hogy a mondókatanulás nagymértékben elősegíti a fonematikus tudatosság fejlődését.

Az olvasás folyamatát a tudósok három nagy csoportba sorolják. Beszélhetünk „fentről-lefelé”, „lentről-felfelé” és interaktív elméletekről

A „fentről-lefelé” típusú elmélet lényege, hogy az olvasó vizuálisan megpróbálja felismerni az adott szót, tudása alapján ahhoz jelentést társít és a mondat- és jelentéstani utalások alapján pedig megpróbálja kitalálni az általa nem ismert szavakat. A szöveg elolvasása után az olvasó az állításait a saját háttértudása alapján fogalmazza meg a szöveggel kapcsolatban. Ezen típusú modellre Goodman (1970) allított fel egy kísérletet, mely az előbbiekben ismertetett folyamatot vizsgálja. Goodman azt a megállapítást fogalmazta meg, hogy az olvasás során, ahogy szóról szóra haladunk, az egyén megpróbálja italálni az adott szó jelentését, és ha ez sikerül, akkor az információ a középtávú memóriába tevődik. Ha nem sikeres a szó „feldolgozása”, akkor az egyén visszatér az adott szóhoz és ismételten elemzi azt. Ha sikerül az ismeretlen szó megértése a korábbi nyelvtani és mondattani egyezések alapján, akkor az információ a hosszú távú memóriába tevődik át.

A „lentről-felfelé” modell a dekódoláson alapszik, itt a szöveg megértése a fonémákból való kiinduláson nyugszik és nem a teljes szó felismerésén. Így ahelyett, hogy rögtön a szó jelentésére asszociálnánk, inkább lépésenként, a fonémák segítségével jutunk el a jelentésig. Erre példa Gough (1972) modellje, ahol a szófelismerés lépésről-lépésre, fonémáról-fonémára halad, miközben az agyunk mintázatfelismerő rendszere a betűket összeépíti és így a szóhoz jelentést tudunk társítani. A model azonban nem tér ki arra, hogy a fonémánkénti haladás közben hogyan kontrolláljuk a szemmozgást.

Az interaktív modelleknél a „fentről-lefelé” és a „lentről-felfelé” modelleket ötvözik. A különböző helyekről érkező információkat az agy egybe dolgozza és az értelmezéshez legmegfelelőbb utat választja. Ezt a modellt Just és Carpenter (1980) modellje szemlélteti jól. Az olvasás először a szem fixációjával kezdődik. Ez után a vizuális ingereket az agy megpróbálja értelmezni, majd újabb fixációs pontot keres további, ismeretlen elemek értelmezéséhez. Ez a folyamat újra és újra ismétlődik, közben egyre előrébb haladunk a szövegben és az agy megpróbálja értelmezni a mondatokat, megismerni azok jelentését. A tudósok kritikája ezzel a modellel szemben az, hogy a megértés attól függ az interaktív modell esetén, hogy mennyi ideig fixáljuk a szemünket a szöveg különböző szavaira.

A metakogníció és az olvasás kapcsolata