Osteoarthritis vizsgálata kutyákban

Osteoarthritis kialakulása

OA

Az osteoarthritis vagy osteoarthrosis a legelterjedtebb porcos ízületi bántalom világszerte. A megbetegedésnek három fő összetevője van: a struktúrporc károsodása, bántalma-arthrópiája; a gyulladás és az ízületben végbement strukturális változások miatt fellépő jelentős fájdalom; ill. az ezekből adódó funkció kiesése az adott ízületnek. Csökken a mobilitás, a mozgás mértéke.

Patológiai változások

Az OA kialakulása során a legjelentősebb változás, a porc mennyiségének csökkenése az ízületben, mely a későbbi stádiumokban kihat az ízületet határoló csontokra is. A megbetegedés kezdeti fázisában az ízületi felszín elveszti egyenletességét, szabálytalan kinövések jelennek meg rajta-osteophyta, fibrillálttá válik. A porcszövetből apró darabok válhatnak le, melyek belekerülnek a synovialis térbe, és ott tovább fokozzák a gyulladást, ill. tovább gátolhatják az ízület szabad mozgását. A porcszövet kismértékben hipercellulárissá válik, annak érdekében, hogy ellensúlyozni tudja a károsodást, visszaépítse a porcállományt.

A megbetegedés következő szakaszában mély árkok képződnek a porcszövetben, az extracelluláris mátrixban jelentősen lecsökken a II. típusú collagénnek a mennyisége. A chondrocyták száma is lecsökken, csoportokba rendeződnek, ezek körül kialakuló területeken még magas a proteoglycanok és glycoproteinek mennyisége.

Az OA végső szakaszában tovább károsodik a porcszövet, ezáltal sérül az ízületi felszín is, mely jelentős mértékben tovább rontja az ízület funkcióját, mobilitását. Ehhez társul a sérülés következtében megemelkedett fájdalom is. Ebben a szakaszban már jelentős mértékben lecsökken az extracelluláris mátrix glükozaminoglycan szintje.

További kutatások szerint nem csak az ízületi porc, és annak sérülése játszik jelentős szerepet az OA kialakulásában, hanem a csontvelő károsodása (BMLs), ill. az ízületi hártya gyulladásának-synovitisnek is jelentős hatása van a fájdalom és a gyulladás kialakulásában illetve az OA kórélettanában. Az OA kialakulásában további szerepet játszhat az elhízás/túlsúly, mely túlzott, adott esetben egyenlőtlen terhelést ad az ízületnek, így jelentős mértékben növeli a térd OA előfordulását. Egyes kutatások genetikai hátteret is felfedeztek a megbetegedés egyik okaként. Ilyenek az örökletes és veleszületett rendellenességek, deformitások, mint például öröklött csípő, vagy könyök dysplasia miatt kialakult OA.

A fájdalom

Fájdalomérzés:

Célja, hogy a központi idegrendszert (KIR) tájékoztassa egy inger szervezetet károsító hatásáról. Bár a fájdalomérzet kellemetlen, mégis hasznos, ha az azt követő aktivitás megszünteti a károsító hatást.

A fájdalomérzet perifériás mechanizmusai:

A fájdalomérző receptorok, nociceptorok a vékony myelinhüvelyes Aδ- és a myelinhüvely nélküli C-rostok szabad végződéseiből állnak. A nociceptorok specifikusan a szervezetet károsító mechanikai, kémiai vagy hőingerekre érzékenyek.A fájdalomérző receptorok depolarizációjának sejt szintű mechanizmusa még nem teljesen tisztázott, de feltételezhetően a károsodott sejtekből felszabaduló hisztamin, bradikinin, egyéb peptidek és esetleg más kémiai anyagok váltják ki a receptorok depolarizációját.

A fájdalom KIR-i mechanizmusai:

Ha bőrt egy erős, ártalmas inger éri, kétféle fájdalomérzet alakul ki: a kezdeti, gyorsan kialakuló érzet, amely jól lokalizálható, az Aδ-rostok végén lévő nociceptorok közvetítik.

• A később kialakuló, elhúzódó, ún. lassú érzet kiváltásáért a C-típusú rostok receptorai a felelősek. Erre a fájdalomtípusra jellemző, hogy nehezen lokalizálható, tompa, égő érzéssel jár együtt. A kétféle fájdalomérzetet közvetítő rostok különböző pályákon érik el a KIR-t. A gyors fájdalomérzetet közvetítő Aδ-rostok receptív mezője kisebb, ingerületvezetési sebessége nagyobb, és ezért az ingerület hamarabb éri a tractus spinothalamicuson keresztül az agykéreg elsődleges érző mezőjét, ahol a megfelelő areában kelt ingerületet. A lassú fájdalomérzésben szerepet játszó rostok C-típusúak, lassabban és sokkal diffúzabb módon érik el a KIR-t. A tractus spino-reticulo-thalamicus rendszeren ascendálnak, és a collaterális ágak elérik a formatio reticularist, aminek következtében a fájdalomérzet mellett emocionális reakciók is kialakulnak. Szintén ezzel magyarázható az a kellemetlen közérzet, ami a lassú fájdalomérzést kíséri. A kétféle fájdalom különböző reflexeket vált ki. A gyors fájdalom flexor, vagy nociceptív reflexet, ill. sympathicus választ (vérnyomásemelés, energiamobilizálás) vált ki. A lassú fájdalom esetén hányingert, erős verejtékezést, vérnyomáscsökkenést, és a vázizmok tónusának általános csökkenését lehet megfigyelni. (a zsigerekből eredő fájdalom hasonló reakciókat vált ki.)

A fájdalom központi gátlása:

A fájdalom ingereinek tovaterjedésében döntő szerepet játszik a gerincvelő dorsalis szarvában lokalizálódó, ún. „kapuzás” , amely a felsőbb idegrendszeri területekről gátlórostokat kap, és így szerepet játszik a fájdalomérzet csökkentésében. Egy másik szabályozórendszert az opioid peptidek képviselnek.

Fájdalomkisugárzás:

A zsigerek betegsége gyakran nem a zsigerben jelentkező fájdalommal, hanem valamely, akár távolabbi testrész felületének fájdalomérzetével jár. Az állatorvoslásban talán a legismertebb példa a recésgyomor-átfúródást követő szívburok-, rekeszizom- és hashártyagyulladást kisérő, erős martájéki túlérzékenység.

• Egy adott bőrterület, illetve az ebből a szempontból hozzátartozó zsigeri szerv kapcsolatát az embrionális kor szelvényezettségéből vezetik le (Head-féle zónák). Az előbb említett példára vonatkoztatva az embrionális fejlődés során a rekeszizom a nyaktájékról vándorolt a has tájékára, és ezért beidegzése nyaki eredetű, tehát a rekeszizomból származó afferens rostok ugyanabba a gerincvelői szelvénybe futnak be, mint amelyikbe a nyaki bőrterületről érkező afferens rostok. Ennek alapján a fájdalomkisugárzást két teóriával magyarázzák:

  • 1. fájdalomkisugárzás konvergenciaszabálya: a somaticus és a visceralis afferentáció ugyanazzal a neuronnal kerül synapticus kapcsolatba.

  • fájdalomkisugárzás facilitációs hatások: a zsigeri fájdalom ingerületét szállító rostok collateralisai a somaticus területről befutó afferens rosttal együtt ingerlik a spinothalamicus neuron postsynapticus membránját, és bár a somaticus inger ebben az esetben küszöb alatti, a két hatás együttesen tovaterjedő akciós potenciált vált ki (Rudas és munkatársai, 1995).