• kutya_epilepszia

Epilepszia, és kezelése kutyákban

Az epilepszia a kutyáknál előforduló egyik leggyakoribb neurológiai megbetegedés, populációs érintettsége azonban fajtánként jelentős mértékben eltérhet. Elterjedtsége és az élethosszt erősen befolyásoló mivolta miatt napjainkban is széles körben kutatott, az epileptológia feltörekvő tudományágnak tekinthető.

A betegség kutyákban való kutatása már az 1970-es évek óta folyik, azonban a teljes genetikai hátterét és okait a mai napig nem sikerült feltárni, szemben a humán epilepsziával, ahol ezen tényezők igen jelentős része ismert. Habár a kutatási és vizsgálati módszerek egyre kifinomultabbak és fejlettebbek, a különböző fajtáknál eltérhet a genetikai meghatározottsága és öröklődése a kórnak, így ez nehezíti a feltárást.

Rohamtípusok és egy roham lezajlásának folyamata

Az epilepsziáról beszélve megkülönböztethetünk idiopathicus (primer) és szerzett (szekunder) epilepsziát, melyek különböznek mind a betegség kialakulásának okában, mind a lefolyásában. Ezeket a különbségeket a diagnózis fejezetben tárgyaljuk részletesebben.

Az epilepsziás rohamokat lokalizációjuk és kiterjedtségük alapján két alapvető típusra bonthatjuk, generalizált és fokális vagy parciális rohamokra.

Generalizált roham során a két hemisphaerium érintettsége szimultán, ebből fakadóan a roham alatt két oldali szimmetrikus mozgásfolyamat ismerhető fel, a tudatállapot általában nem megtartott vagy csökkent. A generalizált roham típusai közül a leggyakoribb a tonico-clonusos roham, mely során tonusos és clonusos szakaszok váltják egymást. A tonusos roham során a hajlító izmok 5-20 másodperces összehúzódásokat mutatnak, melyeket autonóm tünetek kísérnek. A clonusos roham alatt több izomcsoport válik érintetté, melyeken rövid, 1-5 mp-es kontrakciót mutatnak, jellemezheti evező mozgás is. A myoclonusos rohamot általában valamilyen külső tényező váltja ki, ami lehet hang- vagy fényinger is. Ilyenkor a fej- és végtagizmok röviden és hirtelen kontrahálnak. A tudat általában megtartott marad ezen típus folyamán. Az utolsó rohamtípus kissé eltérő, ez az ún. távollét epilepszia, vagy absence, ez állatok esetében az egyik legritkább rohamtípus. Ezen tünet számontartása igen nehéz házi kedvenceink esetében, hiszen a gazda számára nehezen észlelhető, emiatt nem kizárható, hogy a valós előfordulása gyakoribb, mint amennyiről jelenleg tudunk. Generalizált rohamok közé soroljuk még a másodlagosan generalizált rohamokat, melynek kiindulása és kezdete parciális, majd generalizálódik, kiterjed (Hajek és mtsai, 2016; De Risio és Platt, 2014; Webb és mtsai, 2009; March, 1998).

A fokális rohamokra jellemző, hogy egy kisebb, jól körülírható agyterület károsodása vagy működési zavara figyelhető meg, ezt a területet epileptogén gócnak nevezzük. Beszélhetünk komplex és egyszerű parciális rohamról, melyek között a különbség, hogy előbbinél a tudatállapot csökkent, míg utóbbi esetben a tudat megtartott, a tüneteit kizárólag a korábban említett epileptogén góc elhelyezkedése határozza meg. Amennyiben ezen terület a neurocortexben helyezkedik el, jellegzetes motoros kiesések vagy éppen automatizmusok jelenhetnek meg, mint rágás, cuppogás, fogcsikorgatás (ún. orális automatizmusok). Jellemezheti még egy-egy izomcsoport vagy akár több izomcsoport sztereotíp kontrakciója. Ezen mozgásformák lehetnek hipo- vagy hiperkinetikusak is, előfordulhat vokalizáció is. Fontos megemlíteni, hogy ennek a rohamnak a kialakulásában jelentős szerepet játszhatnak a különböző külső ingerek, de akár fokozott érzelmi hatásokra is kialakulhat, mint pl. izgalom vagy félelem. A szenzoros fokális roham esetén nem bizonyított, hogy a környezet, a külső tényezők provokáló hatással lennének a kialakulásra, azonban hatására kialakulhat pozitív vagy negatív szenzibilizáció. Pozitív esetén fokozott, míg negatív során csökkent érzékenységet figyelhetünk meg. A szenzoros tüneteket humán mintára somato-sensoros (ok nélküli félénkség, öncsonkítás), visualis (légykapkodás, „csillagvizsgáló testtartás”), olfactoricus (levegőszimatolás), auditoricus (zavart nézelődés), vestibularis (szédülés, ataxia), epigastricus (hányás, a normálistól erősen eltérő étvágy), cefalicus (nyaki fájdalmasságra jellemző tünetek, feltehető fejfájás) és autonóm (nyálzás, vérnyomás-ingadozás, cardiovascularis tünetek) csoportokba sorolhatjuk. Az utolsó kategória a parciális rohamokon belül a limbikus roham, mely a többi rohamtípustól, illetve a nem epilepsziás, ún. pszichogén rohamoktól csak EEG-felvétel segítségével különíthető el biztosan. Elsősorban oroalimentaris és olfactoricus lokalizációjú, illetve autonóm (tág pupilla, nyálzás) és pszichogén tüneteket (vokalizáció, dühkitörés) lehet tapasztalni, melyeket nem kísér automatizáció (Sanders, 2015).

Egy roham szakaszai, lefolyása

Amikor egy roham felismeréséről beszélünk, nagyon fontos megemlítenünk, hogy lefolyása és tünetei egyedenként eltérhetnek, emiatt fontos körültekintőnek lennünk. Ezen szakaszok általános jellemzése következik.

1. Prodromalis szakasz: a görcsroham előtti néhány percben vagy órában jelentkezik, habár az esetek kb. 50%-ban akár ki is maradhat. Tünetei alapján nehezen elkülöníthető az aurától, nyugtalanság és félelem, a gazda társaságának szokatlan mértékű keresése jellemzi az állat viselkedését. Maga elé meredhet, esetleges remegés, nyálzás, vizelet ürítés kísérheti (Jaggy és Heynold, 1997).

2. Aura/praeictus: ezt a szakaszt már könnyebben észreveszik általában a tulajdonosok, a tünetek szembetűnőbbek. Jellemző a vokalizáció, ami vonyítás vagy ugatás formájában nyilvánul meg, nyálzás, hányás, spontán vizelet és bélsár ürítés kísérheti. Ez a kutyák ²/₃-ában néhány perc, maximum egy óra alatt lezajlik (Karsai és Vörös, 1999).

3. Ictus: Általában 1-5 percig tartó generalizált görcsroham, melyre jellemző a tonico-clonicus aktivitás. A kiterjedtség lehet pillanatszerűen egyből generalizált, vagy parciálisan kezdődő, másodlagosan generalizált is. Jelentkezhet opisthotonusos vagyis merevgörcsös állapot, mely során az állat oldalfekvésben helyezkedik és végtag izmainak görcsös rángása figyelhető meg. Ezt kísérheti a rendszertelen légzés okán kialakult cyanosis is. Előfordulhat csak tonicus, csak clonicus, atonicus és myoclonicus roham is (ezek jellemzése a generalizált rohamok leírásánál olvasható) (Karsai és Vörös, 1999).

Az ictus az esetek 75%-ban ún. grand mal, tehát nagyroham, ezek 90%-ban eszméletvesztéssel járnak. Érdekes jelenség, hogy a törpe fajtáknál jellemzőbb a tudat megtartása, a gazda jelenléte és simogatása enyhítheti a görcsök erősségét is. A nagytestű kutyáknál viszont sajnos az idő előrehaladtával gyakoribb a rohamok súlyosbodása és ezek sűrűbb megjelenése (Kathmann és Jaggy, 2004).

4. Postictus: ez a szakasz a roham utáni regenerációról szól, mely átlagosan néhány percig vagy óráig tart. Az állat visszanyeri a tudatát, azonban kimerült, diszorientált, esetlegesen átmeneti vakság is felléphet. Jelentkezhetnek még kényszer mozgások, tág pupillák. A kutya sok esetben fél, izgatott vagy elbújik, étvágya és vízfelvétele megnő, néhány esetben akár agresszivitást is tapasztalhatunk (Karsai és Vörös, 1999). Ezen szakaszok rövid jellemzését az 1. táblázat foglalja össze.

1. táblázat: Roham szakaszainak rövid áttekintése

(Karsai és Vörös, 1999; Kathmann és Jaggy, 2004; Jaggy és Heynold, 1997 nyomán)

A rohamok gyakorisága

A rohamok jelentkezése egyedenként nagy mértékben eltérhet, lehetnek ritkán/elvétve, jelentkezhetnek 1-2 havonta, félévente vagy hetente többször is. Előfordulhat Cluster állapot, mikor egy nap több, egymás utáni roham alakul ki, olyan köztes állapotokkal, mikor a kutya visszanyeri tudatát. Amennyiben ezen köztes állapotok annyira lerövidülnek, hogy a rohamok között már nincs szünet, így az állat huzamosabb ideig görcsös állapotban marad, kialakulhat egy ún. status epilepticus. Ha ez az állapot 20 percnél tovább fennáll, az az agy maradandó károsodását okozhatja (Kathmann és Jaggy, 2004).

Fontos megemlítenünk azt is, hogy a rohamok nem feltétlen szabályosan követik egymást. Egyes esetekben rendszertelenül, míg máskor szinte naptárszerű pontossággal jelentkeznek. Amennyiben egy egyednél a rohamok gyakorisága és súlyossága olyannyira megnő, hogy az igen nagy mértékben befolyásolja az állat életminőségét, sajnos elkerülhetetlenné válhat az euthanasia (Karsai és Vörös, 1999).

Diagnózis felállítási módszerek

Lépések

Az epilepszia diagnosztizálása más betegségekhez képest is egy nehezebb feladat a szakemberek számára. Kettős diagnosztizálást alkalmaznak, melyben ezt a betegséget különítik el másoktól, valamint ennek okát határozzák meg (Hermándy-Berencz, 2019).

Egy a Kamarai Állatorvosban dr. Hermándy-Berencz Katalin által publikált cikk alapján a diagnózis több lépésből tevődik össze. Első lépésben meg kell határozni a vizsgált egyed faját, fajtáját, életkorát és nemét. Ekkor érdemes egy családi anamnézist is felállítani, azt kutatni, hogy vajon volt-e a felmenői között ilyen betegségben szenvedő állat.

Ezt követően lehet térni a részletes kórelőzmény felvételére, differenciáldiagnózis felállítására. Szükséges megemlítenünk néhány kórképet, melyet el kell különíteni az általunk vizsgált betegségtől. Ilyen pl.: különféle epizodikus változások mind viselkedésben, mind mozgásban, melyek oka akár tetanusz, hypocalcaemia okozta tetánia, felsőmotoros betegségek is lehetnek. Kiemelt fontosságú a diagnosztizálás során a gazdák alapos és helyes kikérdezése. Az állatorvosnak arra kell törekednie, hogy minél részletesebb képet kapjon az állat állapotáról, tüneteiről. Napjainkban, mivel a technológia lehetővé teszi, nagyon hasznos segítség lehet, ha a tulajdonosok videofelvételen rögzítik otthon az állatuk rendellenes viselkedését. A felvétel elkészülte után, az orvos így tudja elemezni a kutya rohamait (Hermándy-Berencz, 2019).

Fontos tényező az epilepszia detektálásában, hogy az állat ezt megelőzően átesett-e gyógyszeres kezelésen, vagy sem. Ha már kapott antiepileptikus gyógyszert, amire pozitívan reagált, akkor megerősíti a feltételezést, hogy epilepsziával van dolga a szakembernek. Lényeges, hogy ez csak irányadó lehet, nem szabad csak erre támaszkodni, hiszen vannak más egyéb betegségek is, amik tüneteit enyhíthetik a fent említett gyógyszeres kezelések (Hermándy-Berencz, 2019).

Az egész folyamatot nehezíti, hogy a rohamok közötti időszakban semmilyen tünetet nem produkál általában az állat, így nem egyszerű vizsgálni. Esetleg neurológiai tünetek merülhetnek fel, ami miatt kell vizsgálni az állat mozgását, testtartását, izmai állapotát, reflexeit, valamint, hogy érzékel-e fájdalmat egyes helyeken. Fizikális vizsgálat során meg kell hallgatni a páciens szívét is. Ha nem is kiváltó okai az epilepsziának, de befolyásolják a majdani gyógyszeres kezelést az alábbi rendellenességek: májprobléma, vesebetegségek, amik egyszerű vérvizsgálattal kimutathatók (Hermándy-Berencz, 2019).

Kiegészítő vizsgálatok

Minden esetben érdemes a fent leírtak miatt teljes hematológiai, biokémiai, valamit vizeletvizsgálatot is elvégezni. Plusz információt adhat még hasi ultrahang, mellkasi röntgenvizsgálat, amennyiben van rá lehetőség (Platt és Garosi, 2012).

Egyik legtöbb információval szolgáló módszer az EEG vizsgálat ezen betegség esetén. Az elektroencephalographiás vizsgálatok kiválóak az epilepszia kimutatására, ugyanis ez egy agyvelő betegség. Humán vizsgálattal szemben csak altatásban végezhető el az állatokon, így az eredmény nem mutat 100%-os képet. Az előbb említettek miatt nagyon körültekintően kell végezni az anesztéziát (Jaggy és Heynold, 1997). További hátrány még az emberi vizsgálatokkal szemben, hogy egyes fajok (pl.: kutya) izmai, koponyacsontjai jóval nagyobb tömegűek. A vizsgálat során fennálló rohamállapot mellett az „agyhalott” állapot is megállapítható ennek segítségével. CT, valamint MRI képalkotó eljárások is kiemelt szerepet kapnak az elváltozások pontos megismerésében. Ezek kiegészíthetőek PET/pozitron emissziós tomográfiás vizsgálattal, ami plusz információt adhat (Lőrincz, 2017).

Tünetek

Ahogyan korábban részletesen bemutattuk, négy fázisra bontható egy epilepsziás roham. Ezek hossza, lefutása eltérő. Első a prodróma, ami a rohamot megelőző néhány percet/órát foglalja magába. Az állat ilyenkor nyugtalan, jellemző a nyálzás, remegés. Ez az esetek felében figyelhető csak meg (Jaggy és Heynold, 1997). Ezt követi a következő,aura nevezetű stádium, melyre hasonló tünetek jellemzőek, mint az előzőben, de mégis látványosabbak, kifejezettebbek. Az állat bevizel, hangokat ad ki, esetleg maga alá ürít. Ez akár órákig is elhúzódhat kirívó esetben (Jaggy és Bernardini, 1998). Az ictus alatt figyelhető meg maga a görcsroham, izomrángások, melyet rendszertelen légzés kísérhet. Postictus-ban visszanyeri az előbbi szakasz során elvesztett tudatát. Az egyed kimerült, szomjas, kényszermozgásos lehet órákon át (Karsai és Vörös, 1999).

Intracranialis háttérokok

Az alábbi fejezetben az agyi eredetű háttérokokat soroljuk fel. Elkülöníthetünk primer és strukturális eredetű epilepsziás rohamokat. Primer esetén az idegsejtek működésében detektálható működési zavarok állnak a háttérben. Ezek általában genetikailag öröklődnek. Strukturális léziók közé tartoznak az előagy elváltozásai. Keringési zavarok, tumorok, daganatok, degeneratív és gyulladásos betegségek lehetnek ilyenek (Hermándy-Berencz, 2020).

Extracranialis háttérokok

Ezek közé tartoznak az úgy nevezett reaktív epilepsziás rohamok. Erről beszélünk, ha a háttérokok nem mások, mint táplálkozási rendellenességek, különféle méreganyagok felvétele, vagy szisztémás metabolikus okok. Nagyon lényeges ezeknél nem csak a tüneteket kezelni, hanem a problémák forrását is megtalálni, emiatt a részletes belgyógyászati kivizsgálás elengedhetetlen. Táplálkozási rendellenességek közül a legfontosabb a tiamin/B1-vitamin hiánya. Ez étvágytalansággal, hányással, tompasággal, tipikus rohamokkal jár együtt. Exogén toxinok közé tartoznak a rovarírtók, rágcsálóirtók, nehézfémek, egyéb méreganyagok és gyógyszerek. Metabolikus betegségek pl.: hipocalcaemia, hepatikus encephalopathia, hipoglikémia, hipernatrémia, hiponatrémia (Hermándy-Berencz, 2019).

Kezelés

Az epilepszia egy élethosszon át tartó betegség, ezáltal a terápia célja a tünetek megszüntetése vagy enyhítése a lehető legkevesebb mellékhatással. Az érintett állat túlélése általában jobban függ az életminőségében beállt változástól és a tulajdonosra háruló anyagi költségekről, mint a betegség tényleges hatásaitól. A terápia során a tulajdonos megfelelő tájékoztatása és okítása elkerülhetetlen, hiszen a betegség számára is igen megterhelő, életminőségében jelentős romlást tud előidézni (Podell és mtsai, 2016).

A betegség kezelés nélkül a legtöbb esetben egyre súlyosabb formát ölt. Ez esetben a rohamok gyakrabban jelenhetnek meg és hosszabb időtartamot ölelhetnek fel. Az általános álláspont szerint, a progrediáció megakadályozása céljából az antiepileptikus terápiát a lehető leghamarabb el kell kezdeni. A fokozódás oka, hogy a neuronok a rohamok után eltárolják a szerzett kóros információkat, ez halmozódhat abban az esetben, ha gyakoribbak az egyes rohamok ezáltal megnehezítve a gyógyszeres kezelést (Hermándy-Berencz, 2021).

Abban az esetben, ha a rohamok között eltelt idő a 6 hónapot eléri vagy meghaladja, alternatív kezelési módszereket is számításba lehet venni a kezelés megválasztásakor. Természetesen ilyenkor is a gazdával való egyeztetés a legfontosabb feladat, közösen kell dönteni a kezelés esetleges megkezdéséről és fajtájáról (Bhatti és mtsai, 2015).

Amennyiben a betegség progressziója figyelhető meg a gyógyszeres terápiát azonnal el szükséges kezdeni. Ez igaz arra az esetre is, ha a beteg cluster rohamokra hajlamos, status epilepticus alakul ki vagy a post ictalis állapot hosszabban fennáll (Bhatti és mtsai, 2015). Az epilepszia hátterében trauma is állhat, ilyenkor is indokolt az azonnali gyógyszeres kezelés. Ha a betegség szerkezeti háttérok miatt alakul ki is igen fontos a kezelés mihamarabbi megkezdése. Ilyen háttérokok lehetnek a különböző agydaganatok (pl. astrocytoma, medulloblastoma, ependymoma, meningioma) és az agyvelőgyulladás is (Hermándy-Berencz, 2020).

A rohamok teljes megszűnését nem lehet minden állat esetében elérni. A betegségben szenvedő egyedek 30%-ánál van erre lehetőség (Lane, 1990). A terápiával törekedni kell arra, hogy a rohamok minél ritkábban forduljanak elő, megakadályozva a további neurológiai károsodást. Amennyiben az egyes epizódok közötti időt sikerül az antiepileptikus kúrával megkétszerezni, a kezelés sikeresnek mondható (Hermándy-Berencz, 2021).

Gyógyszerválasztás

Kutyák esetében nincsenek konkrét iránymutatások az antiepileptikus gyógyszerek kiválasztására vonatkozóan. A gyógyszerválasztásnál számos tényezőt szükséges figyelembe venni és mindenképpen az adott esethez kell igazítani a kezelést (Hermándy-Berencz, 2021; Bhatti és mtsai, 2015):

- antiepileptikum specifikus faktorok:

o hatékonyság

o alkalmazhatóság biztonságossága

o mellékhatások

o gyógyszerkölcsönhatások

o beadás gyakorisága

o beszerezhetőség

- beteggel kapcsolatos tényezők:

o fajta (pl. beagle fajtánál fenobarbitál alkalmazása esetén a dózis növelésére van szükség a gyorsabb elimináció miatt)

o kor

o rohamok típusa és gyakorisága

o társult alapbetegségek (pl. vesebetegség, polyuria, májbetegség)

o fizikális állapot

- tulajdonossal összefüggő tényezők:

o anyagi körülmények

o életmód

Egészen a közelmúltig az epilepsziában szenvedő kutyák elsődleges kezelési lehetőségei leginkább a fenobarbitálra és a kálium-bromidra összpontosultak. Ennek oka a hosszú múltra visszatekintő, könnyű hozzáférhetőségük és a viszonylag alacsony költségük. Bár ezen antiepileptikumokat továbbra is széles körben használják az állatorvosi gyakorlatban, számos újabb, emberek számára engedélyezett gyógyszert is használnak a kutyák epilepsziájának kezelésére. Ezenkívül 2013 óta az imepitoint is bevezették a legtöbb európai országban (Bhatti és mtsai, 2015). Hazánkban az imepitoin használata korlátozott, mivel csak külföldről szerezhető be (Hermándy-Berencz, 2021). Az antiepileptikumok kiválasztásának szempontjait az 2. táblázat foglalja össze.

2.táblázat: Az antiepileptikum kiválasztásának szempontjai

(Hermándy-Berencz, 2021; Bhatti és mtsai, 2015 nyomán)

Számos, emberek esetében alkalmazott antiepileptikus gyógyszerről bebizonyosodott, hogy nem alkalmas kutyák számára, mivel a legtöbb eliminációja túl gyors ahhoz, hogy a tulajdonosok kényelmesen adagolhassák, ilyenek például a fenitoin, a karbamazepin, a valproinsav. Néhányuk kutyákban még toxikus is, pl. a lamotrigin és a vigabatrin (Bhatti és mtsai, 2015).

Alternatív kezelési módszerek, aktuális kutatások

Enyhébb lefolyású betegség esetén alternatív terápiaként alkalmazható MCT diéta. A közepesen hosszú szénláncú trigliceridekkel (MCT) dúsított étrend pozitív hatással van a rohamszabályozásra, a kognitív képességekre és a viselkedésre egyes epilepsziában szenvedő kutyáknál (Berk és. mtsai, 2020).

VNS terápiával is értek el rövid távú sikereket az epilepszia kezelésében. A nervus vagus stimulálásának hatására a rohamok gyakorisága egyes kutyákban csökkent. Ennek a kezelésnek a hozzáférhetősége az állatorvosi praxisban nagyon limitált (Muñana, 2013).

Aktuális kutatások folynak annak felderítésére, hogy a cannabidiol (CBD) a hagyományos antiepileptikumokkal kombinálva csökkenti-e a rohamok gyakoriságát. A jelenlegi bizonyítékok még nem meggyőzőek. A kérdés teljes megválaszolásához további kutatások elvégzése szükséges (McGrath és mtsai, 2019).

Források

Irodalomjegyzék

Berk, B.A.; Law, T.H.; Packer, R.M.; Wessmann, A.; Bathen-Nöthen, A.; Jokinen, T.S.; Knebel, A.; Tipold, A.; Pelligand, L.; Meads, Z.; Volk, H.A. (2020): A multicenter randomized controlled trial of medium-chain triglyceride dietary supplementation on epilepsy in dogs. Journal of Veterinary Internal Medicine 34: (3) 1248-1259

Bhatti, S.F.; De Risio, L.; Muñana, K.; Penderis, J.; Stein, V.M.; Tipold, A.; Berendt, M.; Farquhar, R.G.; Fischer, A.; Long, S.; Löscher, W.; Mandigers, P.J.; Matiasek, K.; Pakozdy, A.; Patterson, E.E.; Platt, S.; Podell, M.; Potschka, H.; Rusbridge, C.; Volk, H.A. (2015): International Veterinary Epilepsy Task Force consensus proposal: medical treatment of canine epilepsy in Europe. BMC Veterinary Research 11:176

De Risio, L.; Platt, S.R. (2014): Canine and feline epilepsy: diagnosis and management. Wallingford, Oxfordshire, CABI

Hajek, I.; Kettner, F.; Simerdova, V.; Rusbridge, C.; Wang, P.; Minassian, B.A.; Palus, V. (2016): NHLRC1 repeat expansion in two beagles with lafora disease. Journal of Small Animal Practice 57: (11) 650–52

Hermándy-Berencz, K. (2019): Kisállatok epilepszia betegsége a praxisban 3.: Az epilepszia diagnózisának felállítása. Kamarai Állatorvos 14: (2) 32-34, 36-41

Hermándy-Berencz, K. (2019): Kisállatok epilepszia betegsége a praxisban 4.: Az epilepszia extracranialis háttérokai. Kamarai Állatorvos 14: (3) 28-35

Hermándy-Berencz, K. (2020): Kisállatok epilepszia betegsége a praxisban 5.: Az epilepszia intracranialis háttérokai. Kamarai Állatorvos 15: (2) 46-56

Hermándy-Berencz, K. (2021): Kisállatok epilepsziabetegsége a praxisban, 7.: Az antiepileptikus terápia. Kamarai Állatorvos 16: (4) 40-42

Jaggy, A.; Heynold, Y. (1997): Kutyák idiopathicus epilepsziája. Magyar Állatorvosok Lapja. 119: (5) 304-309

Jaggy, A.; Bernardini, M. (1998): Idiopathic epilepsy in 125 dogs: a long-term study, Clinical and electroencephalographic findings. Journal of Small Animal Practice 39: (1) 23-9

Karsai, F.; Vörös, K. (Szerk.) (1999): Állatorvosi belgyógyászat I. A kutyák és macskák betegségei. Budapest: PRIM-A-VET Állatgyógyászati Kft. kiadója. 365-370

Kathmann, I.; Jaggy, A.; Busato, A.; Bartschi, M.; Gaillard, C. (1999): Clinical and genetic investigations of idiopathic epilepsy in the Bernese mountain dog. Journal of Small Animal Practice 40: (7) 319-325

Kathmann, I.; Jaggy, A. (2004): Idiopathicus vagy tüneti epilepszia? Magyar Állatorvosok Lapja. 126: (4) 217-220

Lane, S.B.; Bunch, S.E. (1990): Medical Management of Recurrent Seizures in Dogs and Cats. Journal of Veterinary Internal Medicine/American College of Veterinary Internal Medicine 4: (1) 26–39

March, P.A. (1998): Seizures: classification, etiologies and pathophysiology. Clinical Techniques is Small Animal Practice 13: (3) 119–31

McGrath, S.; Bartner, L.R.; Rao, S.; Packer, R.A.; Gustafson, D.L. (2019): Randomized blinded controlled clinical trial to assess the effect of oral cannabidiol administration in addition to conventional antiepileptic treatment on seizure frequency in dogs with intractable idiopathic epilepsy. Journal of the American Veterinary Medical Association 254: (11) 1301-1308

Muñana, K.R. (2013): Management of refractory epilepsy. Topics in Companion Animal Medicine 28: (2) 67-71

Platt, S.R.; Garosi, L.S. (2012): Small Animal Neurological Emergencies. London, England: Manson Publishing

Podell, M.; Volk, H.A.; Berendt, M.; Löscher, W.; Muñana, K.; Patterson, E.E.; Platt, S. (2015): 2015 ACVIM Small Animal Consensus Statement on Seizure Management in Dogs. Journal of Veterinary Internal Medicine 30: (2) 477-490

Sanders, S. (2015): Seizures in dogs and cats. Ames, Iowa: Wiley Blackwell Publishing

Webb, A.A.; McMillan, C.; Cullen, CL.; Boston. S.E.; Turnbull, J.; Minassian, B.A. (2009): Lafora disease as a cause of visually exacerbated myoclonic attacks in a dog. Canadian Veterinary Journal 50: (9) 963–967

Egyéb felhasznált irodalom

Lőrincz, B.A. (2017): Epilepsziás kutyák mágneses rezonanciás vizsgálata. http://real-phd.mtak.hu/670/3/1510217477-lorincz_borbala_phd_ertekezes.pdf