A kutyák epilepsziája

Contents

  1. A kutyák epilepsziája
  2. Bevezetés
    1. Definíciók
  3. Az epilepszia csoportosítása
  4. Az epilepszia tünetei
    1. Prodromális szakasz:
    2. Aura szakasz:
    3. Ictus szakasz:
    4. Postictus szakasz:
    5. EEG
  5. Epilepszia kialakulására vonatkozó teóriák
    1. Ioncsatorna defektusból fakadó okok (channelopathy)
    2. Agyi sérülések
    3. Lafora betegség
  6. Az időjárás hatása egy epilepsziás kutya rohamaira
  7. Öröklés (genetikai okok)
    1. Epilepszia öröklődése egérben
    2. Epilepszia öröklődése kutyában
  8. Az epilepszia kezelése
  9. Következtetések, összefoglalás
  10. Irodalomjegyzék:
  11. Egyéb felhasznált irodalmak:
  12. Ábrajegyzék:

Bevezetés

Definíciók

Az epilepszia egy gyűjtőfogalomnak tekinthető kórállapotot jellemez, amely visszatérő, azonos klinikai tüneteket mutató roham együttest takar. Élete során az embernek vagy állatnak lehet egyszer epilepsziás rohama, de ez nem jelenti azt, hogy beteg, csak az, hogy valamely kiváltó ok/okok miatt az agykéreg neuronjai egyszerre megemelkedett izgalmi állapotba kerültek. Ezt a hatást gyógyszeresen is elő lehet idézni például pentetrazollal. Vannak esetek mikor enyhébb behatásokra az arra érzékeny, öröklött hajlamot mutató egyedeknél mutatkozik provokált epilepsziás roham. Ebben az esetben sem tekintünk a betegre epilepsziásként, mert a kiváltó hatás megszüntetésével a roham nem jelentkezik többé. Ebből látszik, hogy az epilepsziás roham nem egyenlő az epilepszia betegséggel. Az International League Against Epilepsy (ILAE) által 2005-ben elfogadott definíció az epileptikus rohamra:

Fischer és mtsai szintén 2005-ben elfogadták majd 2010-ben finomították az epilepszia betegség definícióját (Berg és mtsai, 2010):

Dr. Kiss Gabriella könyve alapján a helyes diagnózis felállításához minden esetben szükséges egy részletes kórelőzmény, laboratóriumi vizsgálatok, EEG-felvételek és ezek összevetése.

Az epilepszia csoportosítása

Az epilepsziát két nagy csoportba oszthatjuk. Primer idiopathikus epilepszia, illetve szekunder szerzett epilepsziára.

Montgomery és Lee (1983) végzett kísérletet epilepsziás beagle kutyák idegszöveti elváltozásival kapcsolatban, ahol a szövettani elváltozásokat csoportosították. A kísérlet során azt is vizsgálták, hogy az alacsony dózisú ionizációs sugárzás milyen hatással lehet az elváltozásokra. 68 "prone-colony" (betegségmodell állat) epilepsziás kutyát használtak. Az állatok közül 21 tartozott a kontroll csoporthoz, további 47-et gamma sugárzással kezeltek (pre- vagy postnatális élettől 1 éves korig.). A mikroszkópos, szövettani vizsgálattal kiderült, hogy a kutyák 48,5%-nak agyában kimutathatók specifikus elváltozások és akut agykárosodások az agy több területén lévő görcsös (epilepsziás) rohamoknak köszönhetően.

Anatómiailag bilaterális elváltozások is észlelhetők, de jellemzőbb, hogy a két hemisphera eltérő módon károsodott. A cerebellum területén ebben a kísérletben egyáltalán nem észleltek elváltozásokat. A legfőbb érintett területek az agykéreg, claustrum, bazális magvak, amygdala, lobuspyriformis, hippocampus és dorsálisthalamus magvak voltak.

A szövettani elváltozásokat 3 fő csoportba sorolták:

  1. Perivasculáris, perineuronális vakuolizáció (bár ez alapvetően post mortem tünet, mely az astrocyták vakuolizációja miatt látható).
  2. Perineuronális basophil lerakódások.
  3. Az idegsejt cytoplasma vagy sejtmag festődésének megváltozása.

A kísérletben néhány kutyánál Lafora-szerű testeket fedeztek fel, melyek emberben myoclonus epilepszia esetében az idegsejtekben megtalálhatóak.

Az epilepszia tünetei

Idiopathicus epilepsziánál számos rohamtünet megfigyelhető, azonban vannak jellemző stádiumok, melyek alapján a tünetek rendszerezhetők. Négy fő szakaszt különíthetünk el: Prodromális, aura, ictus és postictus szakaszokat.

Idiopathicus epilepsziánál két roham között nem figyelhető meg tünet, míg másodlagos epilepsziánál ez előfordulhat. A rohamok jelentkezhetnek véletlenszerű időközönként, illetve szabályos időközönként is. Ha egy napon többször van az állatnak rohama, kis megszakításokkal, azt Clusternek nevezzük. Fontos, hogy szerzett epilepsziánál a prodromális és aura szakaszok kimaradhatnak, vagy annyira rövidek, hogy nem azonosíthatók és egyből görcsroham jelentkezik az állaton. A görcsrohamokra jellemző, hogy mivel az agy különböző területeiről indulhatnak, más testi tünetek formájában láthatók. A frontális lebenyből kiinduló roham esetén, unilaterális összehúzódások figyelhetők meg az ellenkezőoldali végtagoknál. A temporális lebeny esetében viselkedésbeli változásokat észlelhetünk (1.ábra).

kutya.png

1. ábra: Kutya epilepsziás rohama (bilateralis izomösszehúzódással és viselkedés változással együtt)

Prodromális szakasz:

A görcsroham előtti pár órát, percet jelenti, esetenként az aurától nehezen elkülöníthető. Ekkor előfordulhat nyugtalanság, félelem, agresszió, elbújás, bevizelés, nyáladzás.

Aura szakasz:

A viselkedésbeli változások felerősödését foglalja magába ez a szakasz, mely maximum 1 óráig tart. Az állat bevizelhet, hányhat, felvonyít, ugat, spontán bélsarat ürít, indokolatlanul fél, agresszívan viselkedik, zihál, hasi fájdalmai vannak, farkát rágja, valamint erős vakaródzás is jellemző lehet.

Ictus szakasz:

Időtartama általában 1-5 perc. Ebben a szakaszban általában a görcsroham a legáltalánosabb tünet, időnként tonico-clonicus aktivitással. A roham lehet generalizált: görcsökkel és eszméletvesztéssel járó grand mal (nagy roham) vagy görcsökkel nem, de eszméletvesztéssel járó petit mal (kis roham). A kutya ilyenkor opistothotonusos (csillagvizsgáló fejtartás), merevgörcsös állapotban az oldalán fekszik el, végtagizmai görcsösen ránganak. Beszélhetünk parciális/gócos/fokális rohamról is, mely át is mehet generalizált rohamba. Fokális rohamok előfordulhatnak mind tiszta tudatállapotban, mind beszűkült tudatállapotban. Megfigyelhető viscerális, motoros, szenzoros aktivitás változás, illetve találkozhatunk komplexebb, pszichomotoros rohamokkal is. Az állat agresszivitása, az orális automatizmus jelensége: nyeldesés, „fagyizás”, csámcsogás, fogcsattogtatás figyelhető meg. A légykapkodás, "csillagvizsgáló fejtartás", körmozgás, körözés, céltalan járkálás is gyakran előfordul.

Postictus szakasz:

Az állat ekkor visszanyeri tudatát, de kimerültség, pupillatágulat, átmeneti látótérkiesés, átmeneti vakság, éhség, szomjúság, diszorientáció és agresszivitás figyelhető meg (Czeibert és Méhész, 2014).

EEG

Az epilepszia diagnosztikai kivizsgálásának egyik lehetősége az EEG vizsgálat (2.ábra). Ez kutyák esetében csak altatásban lehetséges, azonban ez bizonyos szinten befolyásolhatja az agyi hullámokat, ezáltal az eredményt, de még így is láthatjuk a jellegzetes „spike-and-sharp” hullámkomplexumokat (3.ábra) (Méhész, 2014).

EEG1.png

2. ábra: Különböző EEG hullámok képe

EEG2.png

3. ábra: Epilepsziás beteg EEG hullámai roham alatt

Epilepszia kialakulására vonatkozó teóriák

Ioncsatorna defektusból fakadó okok (channelopathy)

Elsőként felfedezett epilepsziát kiváltó ok egy nátrium csatorna rendellenes működéséből fakadt. Wallace és mtsai (1998) által leírt SCN1B gén mutációja okozza a funkcióvesztést. Na+-csatorna ß1-alegységében egy diszulfid-híd felbomlik, ezáltal nem tudja megfelelően ellátni feladatát. Pontosan sajnos még nem ismert, hogy maga a mutáció hogyan vezet epilepsziához.

Hasonló funkció vesztésből kialakuló epilepszia figyelhető meg a K+ -csatornákat érintő mutációk esetén. Itt a KCNQ2, illetve KCNQ3 gén módosulását követően BFNS (benign familial neonatal seizure) alakul ki, ami egy domináns epilepsziás szindróma. Az idegi ingerületvezetésben keletkeznek be zavarok a thresholdat követő repolarizációs szakaszban. Mindez membrándepolarizációhoz vezethet és így alakul ki az epilepsziára jellemző túzott idegi aktivitási forma.

Az első ioncsatorna mutáció, amiről bebizonyították, hogy öröklődik, a nikotinos acetilkolin csatornát (nACh) érintő defektus volt. CHNRA4 gén mutációja az α4-alegység hibás működését idézi elő. ADNFLE-t (autosomal dominant nocturnal frontal lobe epilepsy) alakított ki egy családban. A betegség éjszakai „clusterekként” jelentkezik, tipikusan az frontális lebenyben vagy környékén (Steinlein és mtsai, 1995). Valószínűleg a thalamus neuronjaira kifejtett cholinerg hatás váltja ki ezt a szindrómát. Ezek a neuronok a thalamocorticalis hurok részét képezik, amelyeknek az alvás közbeni ritmikus aktivitásban van nagy szerepük (Hogg és mtsai, 2003).

Agyi sérülések

Súlyosabb agyi sérülések, amelyek sejt elhaláshoz vezetnek a központi idegrendszerben, illetve az ezt követő gyulladásos folyamatok, ezenkívül hypoxia előidézhetnek epileptikus tüneteket. Bár a kutatás a témában még javában zajlik és a feltételezéseket egyenlőre hipotetikusnak tekintik, jó pár állat modell és kísérlet támasztja alá az állítást. Rágcsálókban kísérleti úton előidézet rohamokat követően gyulladásos válaszreakciót észleltek az agyban, később pedig epileptikus aktivitásváltozás is megfigyelhető volt a területen. Hasonló gyulladást előidéző folyamatokban fontos szerepet kapnak a különböző citokinek és a vér-agy gát. Előbb említett vegyületek (IL-1ß, IL-6 TNC-α) koncentrációja ugyan nem, azonban mRNS-eik és proteinjeik koncentrációja rapid módon megemelkedett az agyban. Megemlítendő még, hogy a neurodegenerációban érintett helyeken a különböző citokinek receptorainak expressziója is megemelkedett. Más, gyulladásban résztvevő, vegyületek hatását is vizsgálták és azt találták, hogy a ciklooxigenáz-2 (COX-2) transzkripcióját pozitívan befolyásolják a citokinek. Hatásmechanizmusa a COX-2-nek abban rejlik, hogy a neuronok ingerlékenységét növeli, ezáltal könnyebben depolarizálódnak az idegsejtek, így alakítva ki epilepsziát (Vezzani és Granata, 2005).

Lafora betegség

A Lafora betegség 1911-ben lett leírva, recesszív, autoszomális, neurodegeneratív betegség legtipikusabb tünetei a poliglükóz testek felszaporodása az idegsejtek körül (4.ábra). Ez az állapot lehet tünetmentes vagy epilepsziás tüneteket is okozhat. A cikk összefoglaló jellegű klinikai, kezelési, patológiai, biokémiai oldalról vizsgálja a betegséget. Főként emberben, illetve kutyában is kimutatható Lafora betegség köré épül az összefoglaó, melyet ma, mint az epilepszia egyik formáját, ritka epilepsziás tüneteket okozó betegséget tartanak számon. (Yasin és Inam, 2013).

lafora1.png

4. ábra: Lafora testek szövettani metszeten (sötét fekete mazsolaszerű pontok az ábrán)

Az időjárás hatása egy epilepsziás kutya rohamaira

Az epileptikus rohamok kialakulásának egyik lehetséges kiváltó tényezőjeként tartják számon az időjárás változásait is. Czeibert és mtsai (2014) ezt vizsgálták két a Magyar Állatorvosok Lapjában megjelent tanulmányukban, melyekben hosszú távú megfigyelésnek vetettek alá két különböző korú, nemű és fajtájú kutyát: egy 4,5 éves golden retriver szukát és egy 5,5 éves Jack Russel terrier kant. A tanulmányok elkészítését alapvetően az a tény ihlette, hogy a kutyák epilepsziája sok szempontból hasonló az emberek epilepsziájához, és mint az már régóta ismert a humán gyógyászatban, az embereknél befolyásoló tényezőként szerepelnek a meteorológiai változások az epileptiform rohamok kialakulásában. Így a szerzők erre alapozva feltételezték, hogy a kutyák esetében sem független a rohamok kialakulás az időjárástól. Az időjárási tényezők közül elsősorban a léghőmérsékletet, légnyomást, szélirányt, szélsebességet, illetve ezek változásait vizsgálták a rohamot megelőző és követő 72 órában. Csupán abban az esetben tekintettek egy front jellegű változást rohamot kiváltó tényezőnek, amennyiben az ebben a 72 órás időtartamban zajlott le. A mérések az egyedek lakóhelyének közelében található meteorológia mérőállomáson történtek.

Mindkét tanulmányban részletesen kitérnek három-három különböző évszakban keletkezett rohamra, ezeket részletesen taglalják a már említett időjárási tényezők figyelembevételével. A kapott eredmények alapján minden kétséget kizáróan megállapították, hogy a golden retriver esetében valamennyi roham kialakulásakor történtek olyan változások az időjárásban, melyek stresszhatást jelentettek az állat szervezetére nézve, így ez akár, mint önálló kiváltó tényező, akár más rohamprovokáló elemekkel együtt, de szerepet játszott az adott epilepsziás roham beindításában. A Jack Russel terrier esetében a vizsgált rohamok közül egy olyan volt, amely nem front jellegű, de ebben az esetben is egy speciális időjárási helyzet állt fenn már napok óta, az ún. ,,hideg légpárnás helyzet”, mely a meteorológiai változásokhoz hasonlóan szintén terhelést jelentett az állat szervezete számára. A vizsgált időszakban keletkezett rohamaikat, illetve az ezeket megelőző meteorológiai eseményeket figyelembe véve, valamint a véletlen egybeesések kizárása érdekében valószínűség-számításokat végezve megállapították, hogy mindkét egyed esetében szerepet játszik az időjárás a rohamok kialakulásában. Fontos és megemlítésre érdemes különbség a két egyed rohamai között, hogy bár mindkét esetben igazolták a feltételezést, azonban az is bebizonyosodott, hogy a rohamprovokáló ingerekre való fogékonység a két egyed között eltérő. A Jack Russel terrier esetében ugyanis csupán a hidegfront jellegű változások vezettek a roham kialakulásához, míg a golden retrivernél több időjárási tényező is szerepet játszott, nem csak hidegfront esetén jelentkeztek a rohamok. Ez azt jelenti, hogy minden kutya esetében egy egyedi érzékenységi profil elkészítésére van szükség, ugyanis még epileptológiailag hasonló eseteknél is más-más fogékonyság alakul ki az ingerekre, nem lehet egy esetben sem általánosítani. További elemzések és pontosítások segítségével viszont lehetősége nyílhat a gazdának a rohamra való felkészülésre, esetlegesen annak megelőzésére.

Öröklés (genetikai okok)

Epilepszia öröklődése egérben

A leggyakrabban használt genetikai modell az epilepszia kutatásban az egér. Egyes ún. ortológ gének, amelyek más fajokban is megtalálhatóak, felelősek ezért a betegségért, így az egérben talált mutációk összevetésével jobb képet kaphatunk az epilepsziát kialakító génekről. Majdnem egy tucat gént találtak a kutatók, amelyek epilepsziát váltottak ki (Meisler és mtsai, 2001). A legtöbb gén ioncsatornára van hatással főleg kalcium, kálium és nátrium csatornákra. A strangazer egérnek az egyik kalcium csatornát kódoló génen, CACNG1, figyeltek meg mutációt (Frankel, 1999). Számos tanulmány bizonyítja, hogy az egereknél kialakuló epilepsziát egyszerre több gén mutációja is okozhatja, illetve a különböző környezeti tényező is fontos szerepet játszhatnak a betegség kialakulásában (Frankel és mtsai, 1995; Rise és mtsai, 1991).

Epilepszia öröklődése kutyában

Az epilepszia gyakorisága kutyában 0,6-0,75 %-ra becsülték a teljes kutya populációban az Egyesült Királyságban (Kearsley-Fleet és mtsai 2013). Egyes fajtáknál idiopátiás epilepszia esetén az átlagnál jelentősen magasabb ez az érték, Labrador retriever esetén 3,1% (Jaggy és mtsai, 1998), Belga juhásznál 9,4% (Famula és mtsai, 1997), illetve további fajtákban is bizonyították az öröklődést.

Falco és mtsai (1974) Németjuhász kutyákkal végzet kutatásából kiderült, hogy a kanok érintettsége nagyobb (289 egyedből 116 kan közül 48 kan volt epilepsziás, 173 szukából pedig csak 20), ezenkívül megállapítást nyert, hogy nagy valószínűséggel több gén kölcsönhatásáról van szó. Berni pásztorkutyáknál szintén poligénes öröklésről van szó, emellett még megemlítendő a küszöb-érték modell fennállása a fajtánál, illetve környezeti faktorok is jelentős szerepet játszanak a betegség kialakításában (Kathmann és mtsai, 1999). Vizslákban statisztikai vizsgálatokkal rámutattak arra, hogy vagy autoszómális recesszív módon öröklődik az epilepszia, vagy pedig egy nagy hatású gén játszik szerepet a továbbörökítésben (Patterson és mtsai, 2003).

A legtöbb tanulmányból az derült ki, hogy egyes kutyafajtáknál mint a német juhászkutya, belga juhászkutya, labrador retriever, berni pásztorkutya poligénes öröklődésről beszélünk a betegséggel kapcsolatban (Falco és mtsai, 1974; Famula és Oberbauer, 2000; Jaggy és mtsai, 1998). Mindemelett több esetben megállapítást nyert az is, hogy recesszíven örökítik át az egyedek a betegséget kiváltó géneket (Patterson és mtsai, 2003; Viitmaa és mtsai 2013; Hülsmeyer és mtsai, 2010).

Az epilepszia kezelése

Már korábban taglaltuk, hogy az epilepsziát számos tényező előidézheti, emiatt még abban az esetben sem alkalmazhatjuk ugyanazt a gyógykezelést, ha az egyedek egymáshoz igen hasonló klinikai tüneteket mutatnak, rohamprovokáló ingerként ugyanis más-más tényezők játszanak szerepet. Pontosan emiatt a gyógykezelés hatékonysága eltérő mértékű lehet a különböző egyedeket tekintve. Fontos figyelembe venni azt is a kezelésnél, hogy az epilepsziát kiváltó tényezőt oktanilag lehet-e kezelni, vagy csupán a tünetek enyhítésére, az életminőség javítására van lehetőség. Utóbbi esetben a diagnózis felállítása után az állatorvos előírhat a kutya számára gyógyszeres kezelést, ún. antiepileptikumokat, melyek bizonyos esetekben akár tünetmentessé is tehetik az állatot. Egy másik lehetőség, ha az érintett egyedet hosszú távú megfigyelés alá vetik, és részletesen kielemzik az adatokat, eseményeket, annak érdekében, hogy beazonosíthatóvá váljanak azok a helyzetek, melyekben nagyobb valószínűséggel következnek be az adott egyednél a klinikai tünetek (Czeibert és mtsai 2014).

Következtetések, összefoglalás

Az epilepsziát vizsgálva, nem csak a tüneteknek, hanem a kiváltó okoknak és a genetikai tényezőknek is szerteágazó sokaságával találkozunk. Az betegség megfelelő kezelése éppen ezért igen komplex feladat és nagy szakértelmet igényel mind állatorvosi, mind humán orvosi vonalon. Állatorvosi vonatkozásban a legfontosabb a prevenció, hogy ne csak a kezelésre, hanem a tudatos állattartásra és tenyésztésre, a beteg (és hordozó) kutyák tenyésztésből való kivételére, ivartalanítására hívjuk fel a figyelmet, hiszen az epilepsziát okozó gének közül ma már számos ismert. Ezeknek a génhelyeknek az ismerete pedig igen fontos szerepet játszhat a hordozó egyedek szelekciójában, különféle genetikai tesztek alkalmazásával. Mindezek mellett persze, a beteg állatok kezelése és életminőségének javítása szintén elsődleges feladatnak tekinthető gyógyszeres terápiákkal.

Irodalomjegyzék:

1. Vezzani, A.; Granata, T. (2005): Brain Inflammation in Epilepsy: Experimental and Clinical Evidence. Epilepsia 46: (11) 1724–1743

2. Berg, A. T.; Berkovic, S. F.; Brodie, M. J.; Buchhalter, J.; Cross, J. H.; Boas, W. V. E; Engel, J.; French, J.; Glauser, T. A.; Mathern, G. W.; Moshé, S. L.; Nordli, D.; Plouin, P.; Scheffer, I. E. (2010). Revised terminology and concepts for organization of seizures and epilepsies: Report of the ILAE Commission on Classification and Terminology, 2005–2009. Epilepsia 51: (4) 676-685

3. Czeibert, K.; Pintér, Á.; Ivády, A.; Samu, K. (2014): Az időjárás és az epilepszia kapcsolata egy Jack Russell terrier rohamainál. Magyar Állatorvosok Lapja 136: 461-471

4. Czeibert K.; Pintér, Á.; Ivády, A., Samu, K. (2014): Az időjárás hatása egy epilepsziás kutya rohamaira: Esettanulmány. Magyar Állatorvosok Lapja 136: 149-156

5. Falco, M. J.; Barker, J.; Wallace M. E. (1974): The genetics of epilepsy in the British Alsatian. Journal of Small Animal Practice 15: 685-692

6. Famula, T. R.; Oberbauer, A. M.; Brown, K. N. (1997): Heritability of epileptic seizures int he Belgian tervueren. Journal of Small Animal Practice 38: 349-352

7. Famula, T. R.; Oberbauer, A. M. (2000): Segregation analysis of epilepsy in the Belgian tervueren dog. Veterinary Record 147: 218-221

8. Frankel, W. N. (1999): Detecting genes in new and old mouse models for epilepsy: a prospectus through the magnifying glass. Epilepsy Research 36: 97–110

9. Hülsmeyer, V.; Zimmermann, R.; Brauer, C.; Sauter‐Louis, C.; Fischer, A. (2010): Epilepsy in Border Collies: Clinical Manifestation, Outcome, and Mode of Inheritance. Journal of Veterinary Internal Medicine 24: 171-178

10. Jaggy, A., Faissler, D., Gaillard, C., Srenk, P., Graber, H. (1998): Genetic aspects of idiopathic epilepsy in Labrador retrievers. Journal of Small Animal Practice 39: 275-280

11. Kathmann, I.; Jaggy, A.; Busato, A.; Bartschi, A.; Gaillard, C. (1999): Clinical and genetic investigation of idiopathic epilepsy in Bernese mountain dog. Journal of Small Animal Practice 40: 319-325

12. Kearsley-Fleet, L.; O’Neill, D. G.; Volk, H. A.; Church, D. B.; Brodbelt, D. C. (2013): Prevalence and risk factors for canine epilepsy of unknown origin in the UK. Veterinary Record 172: 338

13. Meisler, M. H.; Kearney, J.; Ottman, R.; Escayg, A.(2001): Identification of epilepsy genes in human and mouse. Annual Review of Genetics 35: 567-588

14. Montgomery, D. L.; Lee, A. C. (1983): Brain Damage in the Epileptic Beagle Dog. Veterinary Pathology 20: 160-169

15. Patterson, E. E.; Mickelson, J. R.; Da, Y.; Roberts, M. C.; McVey, A. S.; O'Brien, D. P.; Johnson, G. S.; Armstrong, P. J. (2003): Clinical Characteristics and Inheritance of Idiopathic Epilepsy in Vizslas. Journal of Veterinary Internal Medicine 17: 319–325

16. Rise, M. L.; Frankel, W. N.; Coffin, J. M.; Seyfried, T. N. (1991): Genes for epilepsy mapped in the mouse. Science 253: (5020) 669-673

17. Steinlein, O. K.; Mulley, J. C.; Propping, P.; Wallace, R. H.; Phillips, H. A.; Sutherland, G. R.; Scheffer, I. E.; Berkovic, S. F. (1995): A missense mutation in the neuronal nicotinic acetylcholine receptor α4 subunit is associated with autosomal dominant nocturnal frontal lobe epilepsy. Nature Genetics 11: 201–203

18. Viitmaa, R.; Cizinauskas S.; Orro, T.; Niilo-Rämä, M.; Gordin, E.; Lohi, H.; Seppälä, E.H.; Bragge, H.; Snellman, M. (2013): Phenotype, inheritance characteristics, and risk factors for idiopathic epilepsy in Finnish Spitz dogs. Journal of the American Veterinary Medical Association 243: (7) 1001-1009

19. Wallace, R. H.; Wang, D. W.; Singh, R.; Scheffer, I. E.; George, A. L. Jr.; Phillips, H. A.; Saar, K.; Reis, A.; Johnson, E. W.; Sutherland, G. R.; Berkovic, S. F.; Mulley, J. C. (1998): Febrile seizures and generalized epilepsy associated with a mutation in the Na+-channel ß1 subunit gene SCN1B. Nature Genetics 19: 366–370

Egyéb felhasznált irodalmak:

1. Dr. Czeibert Kálmán, Az epilepszia. 'http://kisallatneurologia.hu/betegsegek/epilepszia.html?fbclid=IwAR35I5CNauPWa6P32_r62jROEn4vbhowzsiCV2WOvv2-i_Ucd1c6E_uohck

2. Dr. Kiss Gabriella (2008): A kutyák epilepsziáiról mindenkinek.

3. Frankel, W. N.; Valenzuela, A.; Lutz, C. M.; Johnson, E. W.; Dietrich, W. F.; Coffin, J. M. (1995): New seizure frequency QTL and the complex genetics of epilepsy in EL mice. Mammalian Genome 6: 830–838

4. Hogg, R. C.; Raggenbass, M.; Bertrand, D. (2003): Nicotinic acetylcholine receptors: from structure to brain function. Review of Physiology, Biochemistry and Pharmacology. 147: 1–46

5. Méhész Mária Virág (2014). A kutyáj epilepsziás megbetegedésének öröklődése (irodalmi áttekintés). Szent István Egyetem, Állatorvostudományi kar, Állattenyésztési, Takarmányozási és Laborállat-tudományi Intézet, Állattenyésztési és Genetikai Osztály. http://www.huveta.hu/bitstream/handle/10832/1301/M%C3%A9h%C3%A9szM%C3%A1riaVir%C3%A1gThesis.pdf?sequence=1&isAllowed=y&fbclid=IwAR0KPRWmipt5V29__NUH-2kQ52RGpAJOJkwttDmbHAf2QNDBpIxBTX3aVTo

6. Yasin, Inam Rakel, Lafora Diseaseas a Cause of Epilepsy in Dogs (2013). http://www.huveta.hu/handle/10832/987

Ábrajegyzék:

1.ábra: saját rajz (Készítette: Farkas Szabolcs)

2.ábra: saját rajz (Készítette: Farkas Szabolcs)

3.ábra: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:EEG_Absence_seizure.png

4.ábra: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Diseases_of_the_nervous_system_-_a_text-book_of_neurology_and_psychiatry_(1915)_(14596126669).jpg

KutyaEpilepszia (last edited 2019-05-05 21:47:21 by HHHN84)