Általában a lizofoszfatidsavról és élettani hatásairól

A lizofoszfatidsav (LPA) –szerkezete az 1. ábrán látható- egy szerteágazó hatású lipid mediátor, mely a szervezetben jelátvivő szerepet tölt be, hatását G-fehérje kapcsolt transzmembrán receptorokon keresztül fejti ki, (Céline Pagès és mtsai, 2001) úgy mint: LPAR1, LPAR2, LPAR3 és az újonnan felfedezett LPAR4, LPAR5, LPAR6. Az egyes receptoroknak eltérő a jelátviteli útvonala. Szerepe van az immunrendszerben, a különböző reproduktív funkciók fenntartásában, az idegrendszer megfelelő működésében, valamint kardiovaszkuláris rendszerben. (Wikipedia/ Lysophosphatidic_acid) Megtalálható a különböző testfolyadékokban, így a vérszérumban és citoplazmában is. Valamint bizonyos sejttípusok is képesek szekretálni (fibroblastok, zsírsejtek valamint a daganat sejtek). (Céline Pagès és mtsai, 2001) Patofiziológiai jelentősége az érelmeszesedésben, valamint a trombocita aktivációban van. (Wikipedia/ Lysophosphatidic_acid)

Bioszintézise, illetve biológiai és kémiai hatásai

Képződése foszfolipedekből történik, de elengedhetetlen a foszfatidsav jelenléte. Egyik lehetséges szintézise az endoplazmatikus retikulumban történik és ugyanitt alakul összetett szerkezetű foszfolipiddé. Ugyanakkor már meglévő foszfolipidek hidrolíziséből is keletkezhet, sejtaktiválódást követően. Erre a legjobb példa a trombocitákban történő trombin-aktivált képződés, melyet extracelluláris térbe való kibocsájtás követ. Ennek során PLA2-mediált deacilezéssel, újonnan létrehozott foszfatidsavból keletkezik, a 2. ábrán bemutatott módon. Az azonban még felfedezésre vár, hogy a trombocita aktiváció mely szakaszában történik mindez. Többféle PLA-sejttípus megléte révén nem csak a trombocitákra korlátozódik a keletkezés, így létrejöhet a növekedési faktor stimulálta fibroblastok munkája során, valamint károsodott sejtek és különböző foszfolipázok nem-specifikus aktivációja során. A leggyakoribb képződési útvonal, a lizofoszfatidil-kolinból való keletkezése, mely során a lizofoszfatidáz-D autotaxin a kolin csoportot lehasítja a lizofoszfatidil-kolinról, létrehozva a lizofoszfatidsavat. (Wouter H. Moolenaar, 1995)