A mangán okozta neurotoxikáció ("Manganism") egy idegrendszert érintő betegség, mely hasonló tünetek kialakulásához vezet, mint a Parkinson-kór (PD). A PD-hoz hasonlóan ez a betegség is a központi idegrendszert érinti, azon belül is főként a nigrostriális pályát, ami később viselkedési és motorikus károsodáshoz vezet. A betegséget 1837-ben fedezték fel először, azóta számos kutatás született a témában. A korai kísérletek a magas mangán koncentráció hatását kutatták a mitokondrium működésére és az ebből kifolyólag létrejövő oxidatív stressz kialakulására. Napjainkban főként a sejtes és molekuláris utakat kutatják, melyek részt vehetnek a mangánmérgezésben. Emellett friss kísérletek szerint a mangán részt vehet olyan fehérjék „misfolding” -jában is, mint az alfa-synukleinek és amyloidok, ezáltal hitelt adva a feltételezésnek, hogy a környezetből felvett mérgező anyagok elindíthatnak, vagy akár tovább is terjeszthetnek neurodegeneratív folyamatokat azáltal, hogy befolyásolnak egyes betegség-specifikus fehérjéket. A Mn, a „manganizmuson” és a PD-on kívül, így szerepet játszhat még prionbetegségekben és a Huntington-kórban is. Tekintve, hogy a Mn hatással van a fehérjék szerkezetére, a mitochondriumok működésére, ezáltal a neuroinflammáció és neurodegeneráció kialakulására, egyes kutatók bevezették a „Mn Mechanistic Neurotoxic Triad” fogalmát (1. mitochondriális funkciózavar és oxidatív stressz, 2. protein „trafficking” és „misfolding”, valamint 3. neuroinflammáció). Ez a megközelítés segít megérteni és feltárni a túlzott Mn-expozíció által kiváltott folyamatokat és ezek összefüggéseit (D. S. Harischandra, S. Ghaisas, et al. 2019), (1.kép)
Múltbéli kutatások, rövid kutatástörténet
A mangán okozta idegrendszeri betegségek kutatása szorosan összefügg az ipar fejlődésével. Elsőként 1837-ben John Couper írta le a jelenséget Skóciában. A glasgow-i Charles Tennant fehérítő gyárban (a kor legnagyobb fehérítő gyára volt a korban) dolgozó munkások még újnak számító technológiával klórt állítottak elő. A folyamat nagy mennyiségű mangánt kívánt, így a dolgozók minden nap magas mangán koncentrációnak voltak kitéve, amely végül mérgezéshez vezetett. A század előrehaladtával, az új fémelőállítási technikák használata szintén jelentősen megnövelte a mangán felhasználását. Az új tudományos megfigyelésig azonban egészen 1901-ig kellett várni. Embden és von Jaksch egymástól függetlenül számoltak be esetekről, melyeket a sok mangánport tartalmazó levegő okozott. Az első világháború előtti évekből már 9 beteget jelentettek mangán okozta idegrendszeri megbetegedéssel Európa különböző pontjairól. A világháborúban fegyverkezési célokra használták fel, amitől tovább növekedett a mangánnal történő érintkezések számát. A XX. század közepétől kezdve az új diagnosztikai technológiák segítségével egyre több beteget regisztráltak. (Blanc 2018) Az ember napjainkban is számos területen ki lehet téve már károsnak számító Mn-koncentrációnak a mezőgazdaságtól (Mn-tartalmú peszticidek) a bányászaton (2. kép) és kohászaton át a szennyezett ivóvízig. A Mn és a szervezetre gyakorolt hatása ma is egy erősen kutatott terület, amelyben még sok az ismeretlen mechanizmus.
