Itt írjon a(z) NeuroendTuledzettseg-ról/ről
Contents
Bevezetés
Születésünktől egészen a halálunk napjáig, egész életünk során folyamatosan mozgásban vagyunk. Legyen az helyzetváltoztatás vagy kemény és izzasztó edzés, mindkét esetben a szimpatikus idegrendszer az, amely szabályozza a kardiovaszkuláris rendszerünket ez idő alatt. Számos hormonnak kiemelkedő és jelentős szerepe van mind metabolikus tekintetben, mind pedig másik hormonok szekréciójára hatva. Nem is gondolná az ember, de egy apró kis mozdulat közben hihetetlenül sok és bonyolult rendszer működik együtt és kölcsönösen szabályozza egymást a háttérben anélkül, hogy ez bennünk tudatosulna. A rendszeres testmozgásnak több szempontból is nagy jelentősége van az emberek életében, mondhatni az egészséges életmód egyik alappillére. Pozitív hatással van izmainkra, kardiovaszkuláris rendszerünkre, sőt az idegrendszerünkre is és még sorolhatnánk hosszasan tovább az érintett területeket. De vajon átfordulhat ez a sok-sok pozitív hatás egy bizonyos szintű edzés mennyiség felett a negatív oldalra? Sajnos a válaszunk az, hogy igen! Túlzott edzés és nem megfelelő mennyiségű pihenés mellett jelentkezhetnek negatív tünetek. Ezt a bizonyos túlhajtott állapotot szeretnénk részletezni és összefoglalni a neuroendokrin rendszerre kifejtett hatásai szempontjából és ezzel felhívni az emberek figyelmét a túledzettség szindrómájára, vagyis más néven az OTS-re, amely az angol Overtraining Syndrome megfelelője.
A túledzettség fogalma, tünetei és molekuláris háttere
A túledzettség úgy fogalmazható meg a legegyszerűbben, mint egy felborult egyensúly az edzés és pihenés között. Ez a kiegyensúlyozatlan állapot ugyanúgy fenn áll a mozgás és mozgás kapacitás, illetve a stressz és stressz tolerancia között is. Mindhárom esetben az első tag irányába borul meg az egyensúly, azoknak a mennyisége nő meg a második tag hátrányára. A túledzettség szindrómája úgy magyarázható, mint egy elnyújtott fáradtsági állapot sportolókban, amelyet elsősorban mértéktelenül sok edzés vált ki. Ez a szindróma betudható a túlzottan nagy volumenű és/vagy nagy intenzitású tréningeknek, amikhez nem megfelelő mennyiségű pihenés társul. Ezek következményeképpen a sportolók egyre inkább nem tudnak az elvárt szintnek megfelelően teljesíteni és edzeni. Gyakran használt kifejezések a szindróma leírásához a ‘kiégés’, ‘stagnálás’ és ‘elhasználódás’. A túledzettség szindrómája egy általános stressz szervezetünkben, amelynek jelei és tünetei közé tartozik a letargia, súlyveszteség, emelkedett nyugalmi szívfrekvencia, emelkedett vérnyomás, zavart emésztés, alvatlanság és emocionális zavarok. Nagyon fontos már most megemlítenünk, hogy az OTS az egyik leggyakrabban fellépő neuroendokrin rendellenesség sportolókban, amelyet már több mint 100 éve vizsgálnak. Ezekből már azt gondolná az ember, hogy minden apró kis részletét megismerte az orvostudomány ennek az anomáliának, viszont a valóságban még mindig nem sikerült senkinek sem olyan adatokra és eredményekre bukkannia, amelyből pontos és specifikus kórfejlődésre és diagnózisra tudnánk következtetni.Tekintsük meg a fentebb leírtakat egy kicsivel közelebbről és nézzük meg az edzés és túledzettség hátterében zajló sejtszintű folyamatokat. Az edzéskor fellépő fizikai megterhelés zavart okoz a sejtek homeosztázisában, ez az elváltozás indukálja a felépülést, viszont ezt már csak kizárólag az endokrin rendszer fogja erősíteni, módosítani és szabályozni is. Ebben van kiemelt szerepe a köztiagyban található hipotalamusznak, ami az endokrin rendszer és az autonóm idegrendszer legfőbb összehangolója. A mozgás miatt kialakuló változások jelentik a fő stimulust annak a mechanizmusnak, amely helyreállítja a homeosztázist és végül a szervezet fizikai alkalmazkodásához vezet. Egyes kutatók azt feltételezik, hogy szervezetünk felépülési folyamatai nem állnak le a homeosztázis teljes körű visszaállását követően, hanem egy úgy nevezett túlkompenzáció vagy szuperkompenzáció lép fel. Túlterheltségről akkor beszélünk, amikor a fizikai megterhelés és a homeosztázis zavara nem egyezik meg a „gyógyulás” mértékével. Ilyenkor jelentkeznek teljesítménybeli visszaesések és a már fentebb leírt tünetek. Az optimális teljesítmény érdekében tehát szükséges, hogy az edzés és a pihenés közti egyensúly megmaradjon.A túledzés első fázisa még gyorsan visszafordítható, ezt nevezzük túlkapásnak vagy angolul overreaching-nek, ami már pár nappal a megterhelő edzés után jelentkezik. Legfőbb jele az izomfáradtság, ami a hipotézis szerint a nem megfelelő metabolikus felépülés és az energiában gazdag foszfátok, mint például az ATP (adenozin-trifoszfát) hiányának köszönhető. A növekvő izommunka és a glikogén szint csökkenése megborítja a balanszt az ATP hasítása és raktározása között, ezáltal ADP (adenozin-difoszfát) halmozódik fel bennünk. A szervezet az ATP/ADP arány helyreállításának érdekében 2 ADP-ből 1 ATP-t és 1 AMP-t fog előállítani, ez utóbbi pedig IMP-re (inozin-monofoszfátra) és húgysavra bomlik, és ilyen formában ürül a szervezetből. Ha nincs elég idő a felépülésre, akkor tehát az energiatároló foszfátok mennyisége lecsökken, ami által izomfáradtság és csökkenő teljesítmény lép fel. A túledzettség szindrómájához fokozatos az átmenet a túlkapástól. Az OTS úgy alakul ki, hogy a hipotalamusz nem tud lépést tartani a fizikai megterheltség mértékével, ami pedig a neuroendokrin rendszer zavarához és viselkedésbeli változásokhoz fog vezetni. Tünetei a korai izomgyengeség, teljesítmény csökkenés, motiváció csökkenés, érzelmi instabilitás és hangulatingadozások.
Neuroendokrin rendszerbeli alapfogalmak, szabályozás
Ahhoz, hogy a túledzettség hátterében lejátszódó hormonális változásokat és az ezekhez társuló folyamatokat teljesen megértsük szükséges előbb a neuroendokrin rendszer alapvető működésével megismerkednünk.A szervezeten belüli homeosztázis fenntartásáért alapvetően három szabályozó rendszer felelős, ezek a hormonális vagy más néven endokrin-, az ideg- és az immunrendszer. Ezek szoros együttműködését a sejtek között megvalósuló sokszintű, finom kommunikáció teszi lehetővé.A neuroendokrin rendszer működésének elve, hogy az idegrendszer részt vesz a hormontermelés szabályozásában, a termelődő hormonok pedig befolyásolják az idegrendszeri funkciókat. A különböző rendszermechanizmusok összehangolásáért a hipotalamusz (mint a vegetatív működés legfőbb integrátora) felel. Irányítása alatt állnak a szervezet belső elválasztású mirigyei, melyek hormonjai vagy közvetítői eltérő hatásokra azoknak megfelelő biológiai hatásokat váltanak ki a szervezetben.A neuroendokrin rendszer érzékenysége jelentős részben a visszacsatolás vagy angolul feedback mechanizmusnak és az ezek által kialakult rendszernek köszönhető. Ennek lényege, hogy egy folyamat intenzitását a közben keletkező termék (pl. hormon) mennyisége határozza meg. Beszélhetünk pozitív és negatív visszacsatolásról, illetve a hatás helye alapján hosszúpályás (mirigy-hipotalamusz), rövidpályás (mirigy-hypophysis) és ultrarövidpályás (hypophysis-hipotalamusz) visszacsatolásról is.Az endokrin- és idegrendszernek az összehangolt működésére egy kiváló példa a klasszikus neuroendokrin reflexív működése. Lényege, hogy egy mechanikai inger által a periférián kiváltott ingerület afferens érzőrostokon keresztül előbb a gerincvelőbe, majd a hipotalamuszba jut, ahol az indukált adekvát válasz valamilyen hormonális hatás lesz.A hipotalamusz két morfológiailag elkülöníthető része eltérő anyagok termeléséért felelős. A nagysejtes vagyis magnocelluláris rész termeli az oxytocint és az antidiuretikus hormont (ADH vagy vasopressin), ezek axoplasmaticus transzporttal jutnak el végül a neurohypohysisbe. A kissejtes vagyis parvocelluláris terület pedig olyan üríttető és gátló anyagokat szintetizál, amelyek neuroszekrécióval az adenohypophysisbe kerülve, annak trophormon termelését befolyásolják. A hipotalamusz által szekretált, de a hypophysis hormontermelését és kibocsátását befolyásoló anyagokat nevezhetjük hypophyseotrop hormonoknak is.Hipothalamikus serkentő faktoroknak olyan hypophyseotrop hormonokat nevezünk, amelyek valamely hormon felszabadulását és szintézisét fokozzák (pl. TRH - thyreotrop hormon üríttető hormon, GnRH – gonadotrop hormon üríttető hormon). A gátló faktorok ezzel szemben negatívan hatnak mind a hypophysealis hormontermelésre és kibocsátásra is (GIF/szomatosztatin - növekedési hormon gátló, PIF/dopamin – prolaktin gátló hormon). Említést érdemelnek még az egyéb hipotalamikus faktorok, vagyis az olyan serkentő és gátló peptidek, amelyek aminosav-sorrendje megegyezik néhány gastrointestinalis peptidével. Pl. VIP (vasoactive intestinal peptide), ami a prolaktin termelésre serkentőleg, GIF-re gátlólag hat, vagy az angiotensin-II, amely pozitívan hat a prolaktin és GH termelésre, kibocsátásra, de negatívan az MSH szekrécióra.A hipotalamuszban neuroszekrécióval termelt gátló illetve serkentő faktorok tehát axonális transzporttal jutnak el a célsejtekig. Az axonok motorproteinjei (pl. kinesin, dynein) a kész molekulákat és vezikulumokat képesek az axon mikrotubulus „pályáin” a terminális végekig eljuttatni. Itt a szekrétumok a környezetbe, majd az érrendszerbe kerülnek. Az eminentia mediana területén történő elsődleges kapillarizáció révén a serkentő és gátló faktorok a kapillárisokba jutnak (átjutást astrocyták befolyásolják). A hormonok innen az adenohypophysis felé továbbhaladva végül egy másodlagos kapillarizáció segítségével érik el az itt található hormontermelő sejteket, ahol hatásukat kifejtik.A túledzettség esetében ki kell emelnünk pár hormont, amelyeket a hypophysis és a mellékvese termel. Ezeknek a működését befolyásolja a fentebb leírt folyamatok révén a hipotalamusz. A továbbiakban tehát csak a témánkhoz közvetlen kapcsolódó hormonokat fogjuk részletezni.
Érintett hormonok bemutatása és összevetése
|| Hormon neve |||| Típusa |||| Termelődési helye ||
Hormonális változások demonstrálása kísérletek révén